2013. október 2., szerda

Csapd le a szomszédod!

Hát, a címét én adtam,
bár biztos létezik "igazi" neve, mert már találkoztam ezzel a játékkal egy táborban.
(Aki tudja, megírhatja.)

OSZTÁLYOZÁS
Csillagban: * *
Hely: mindegy
Korosztály: 10-bármennyi
Nemek: fiúkkal csak azért lehet nehezebb, mert végig ülni kell, és viszonylag sokat kell várni, tétlenül
Létszám: 10-15
Stílus: nyugis
Időtartam: 15-20 perc egy játszma

ELŐKÉSZÜLETEK
Körbe rakok székeket. Eggyel több székre lesz szükség,mint ahányan játszunk.
A székeknek szorosan egymás mellett kell lenniük, s menet közben, ahogy fogynak a székek, úgy szorítjuk kisebbre a székek alkotta kört.

A gyerekeket leültetem tetszőlegesen egy székre, majd számolunk:
minden gyermek mond egy számot, eggyel kezdődően, sorban haladva.
Szoktam még egy ismétlő kört tartani, és ilyenkor már felhívom a figyelmüket, hogy a többiek számát kell megjegyezniük.

A JÁTÉK MENETE
SZABÁLYOK
- a cél: egymás kiejtése
-mindig az üres szék mellett ülő játékos kezd: mond egy számot (természetesen a létező, játékosok számával   megegyező szám hangozhat el)
Mindig az üres szék bal oldali szomszédja mondja a  számot! (Nem szemből nézve.)
Aki a számát hallja, gyorsan feláll, és át kell ülnie az üres helyre.
Közben viszont eme játékos BAL! szomszédja, ha idóben kapcsol, ráüt a combjára. Ha sikerül, ezzel kiejti a játékost.

Lehet, hogy kicsit bonyolultnak tűnik. Elnézést a fogalmazásért.

Tehát: Ha hallom a számomat, gyorsan felállok, és átülök az üres székre.
Ha pedig tőlem jobbra van az üres hely, én mondok egy számot.

KIEGÉSZÍTÉSEK
-folyamatos vitahelyzetet teremt, hogy mikortól fogadom el a combracsapást?
Én úgy szoktam, hogy ha már teljesen feláll a játékos, akkor nem ér az ütés. Ha mozgásban van, felállás közben, akkor ér.
-szokták a gyerekek saját magukat mondani. Ezt azért nem fogadom el, mert lépéselőnyben van. Ugyanis, már akkor kezd felállni, mikor kiejti saját számát. Esélye sincs lecsapni a mellette levőnek.
- szoktam jutalmazni a nyertest, az utolsó 3 játékost, bár nem fontos, ez nem az a tipusú játék, ahol feltétlenül kellene.
-a kiesett játékosok várakoznak a játszma végére. Ez azért nem egyszerű minden gyermek számára,
úgyhogy gondold meg, hogy belefogsz-e?



A nyári táboromban nem számokkal játszottuk, hanem ismerkedésnek szánták, és mindenki a saját nevével szerepelt. Hogy tanuljuk egymás nevét.
Ezt csak az ötlet miatt írtam le, ha nem "házi" bulit tartasz.


Következőleg egy  nagy lélegzetvételű írás jön, KINCSKERESÉS ....


2 megjegyzés:

  1. Szia. Nagyon jók a bejegyzéseid. Nem is hinnéd mennyit segítesz vele sok anyukának. Viszont olvastam valahol egy jó ötletet. WC papír gurigákkal, vagy pet palackokkal boowlingozni. Egyszer erről is írhatsz ha szeretnél egy bejegyzést. Köszi. Szia.
    Amúgy szuper a blogod, csak így tovább :-)

    VálaszTörlés
  2. köszi, azt hiszem kipróbálom!

    VálaszTörlés